A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2019. augusztus 8-án 18 óra 15 perckor a 6228-as számú út 11-es kilométerszelvényében egy ismeretlen típusú és hatósági rendszámú gépkocsi vezetője Dunaföldvár felől Mezőfalva irányába közlekedett. A gépkocsi előzési manővere során érintőlegesen nekiütközött egy vele azonos irányba haladó elektromos kerékpárral közlekedő asszonynak. A kerékpáros az ütközés következtében elveszítette egyensúlyát, majd az úttestről lehaladva elesett és súlyos sérülést szenvedett.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki részese, vagy tanúja volt a balesetnek, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-25/510-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.