Hozzátette: az idén már öt és félmillió embernek készíti el az adóhivatal a bevallását. A kormány évek óta azt a célt követi, hogy egyre kevesebb időt kelljen az embereknek az adóbevallással tölteni. Mára véget ért a papír alapú adóbevallások korszaka - mondta.
 
A tervezeteket az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik az adóhatóság honlapján, és nyilatkozhatnak az adójuk 1+1 százalékról is. Néhány kattintás, és a tervezet automatikusan bevallássá válik,  valamint május 20-ig lehetőség van a módosításra is - ismertette a tárcavezető.
 
Akinek nincs ügyfélkapuja, az sms-ben kérheti a tervezet postázását.
 
A kormány tervei szerint 2021-től a vállalkozások áfabevallását is az adóhatóság készíti majd el - mondta Varga Mihály.