A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. július 14-én hajnalban Dunaújváros egyik szórakozóhelyén történt verekedésről érkezett bejelentés. A helyszínre küldött rendőri egységek dulakodást már nem, de férfiakat vérző fejjel még találtak a klub előtt. Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások alapján a rendőrök azonosították azt az 50 éves helybeli férfit, aki a megalapozott gyanú szerint minden előzetes szóváltás nélkül, hátulról, kezében egy sörösüveggel fejen ütött egy bejáratnál ülő férfit, aki megsérült. A nyomozók az elkövetőt garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként kihallgatták, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A dunaújvárosi rendőrök az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek átadták.