A nyomozás adatai szerint 2019. február 8-án Budapesten a XXII. kerületben, a 6-os számú főúton ellenőriztek a járőrök egy Mazda típusú személygépkocsit és annak vezetőjét. Az igazoltatás során a rendőrök megállapították, hogy az autóra felszerelt rendszám eredetileg egy Ford típusú járműre lett kiállítva. H. Krisztián az egyenruhásoknak elmondta, hogy a Mazda rendszámát és iratait kötelező felelősségbiztosítás hiánya miatt egy korábbi intézkedés során elvették tőle és a járművet a forgalomból kivonták, mivel azonban használni szerette volna az autót, ezért úgy döntött, hogy arra elindulás előtt Dunaújvárosban egy másik járművének a rendszámát szereli fel.

A férfit a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek átadta.