Az M1-es autópálya és Székesfehérvár közötti mintegy 85 kilométeres, a 13-as és 81-es főutak nyomvonalán, a települések elkerülésével létesítendő kétszer két sávos szakasz tervezését az Uvaterv Zrt. készíti elő, míg a Székesfehérvár és Sárbogárd közötti 35 kilométert az Utiber Kft. A nyertes pályázóknak tanulmánytervet és környezeti hatásvizsgálati dokumentációt kell készíteniük, és megszerezniük a környezetvédelmi engedélyt.
 
Az észak-déli irányú pálya a komáromi Mosoni-hidat és az M1-es autópályát köti össze az M7-essel Székesfehérvárnál, illetve az M8-assal Sárbogárdnál. Az M8 új szakasza a Balaton keleti sarkától, Enyingtől vezet majd Dunaújváros felé, illetve a Pentele-hídon juttatja át a forgalmat a Duna-Tisza közére és csatlakozik az M5-öshöz.
 
A beruházás végső célja létrehozni egy, a településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetést az M1-es és az M5-ös sztrádák között. Az átmenő nemzetközi forgalom ugyanis a legrövidebb idő alatt kíván túljutni az országon, ám jelenleg ez csak úgy lehetséges, hogy megközelítik a fővárost. A tranzitforgalom jelentős részének azonban nem célja Budapest megközelítése, egy északnyugati-délkeleti átlós útvonal jobban szolgálná az igényeket, miközben a budapesti és agglomerációs utak lélegzethez jutnának. Ez utóbbira szükség is van, hiszen az egyre növekvő terhelés miatt már most jelentős források mozgósítása szükséges az M0-s déli szakaszának burkolaterősítésére, és több szakaszban zajlik, illetve előkészületben van az M1-es Győr és Budapest közötti részének teljes felújítása, valamint a jelenlegi kétszer két sáv kétszer három sávosra bővítése.