A Gyöngyös 102,2 MHz és a Sátoraljaújhely 90,6 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatán egyaránt az egyedüliként pályázó, a jogosultságokat jelenleg is működtető Magyar Katolikus Rádió Alapítványt nyilvánította nyertesnek a médiatanács – közölték. A szolgáltató továbbra is Szent István Rádió - Gyöngyös és Szent István Rádió - Sátoraljaújhely néven folytatja a sugárzást a Hegyalja Média Kft. tokaji jogosultságával hálózatba kapcsolódva, közösségi jelleggel, miután a jelenlegi jogosultságai december 20-án lejárnak.

Emellett a grémium elfogadta az Encs 95,4 MHz és a Körmend 99,8 MHz helyi rádiós frekvenciára szóló pályázati felhívások tervezetét is.

A szolgáltató kérésére a médiatanács engedélyezte a Szolnok 92,2 MHz-en Aktív Rádió néven szóló helyi, kereskedelmi jellegű szolgáltatás műsortervi vállalásának módosítását. Ez alapján – többek között – néhány százalékkal több közszolgálati, valamint kevesebb szöveget, illetve hírműsort és a helyi közélettel foglalkozó, a mindennapokat segítő műsort fognak sugározni az adásaikban.

A Budapest 96,4 MHz-cel hálózatba kapcsolt velencei, dunaújvárosi, békéscsabai, székesfehérvári, kiskunfélegyházi, kiskunmajsai, gyöngyösi és hatvani, a kaposvári, a komlói és a mohácsi, a pécsi és a villányi, a debreceni, a soproni, a zalaegerszegi, a szegedi, a szombathelyi, a bajai, a paksi, a szekszárdi, a miskolci, a hevesi, a nyíregyházi, a győri, a tiszafüredi és abádszalóki, a salgótarjáni, az egri, a szolnoki, a veszprémi, a nagykanizsai, a tatabányai, a keszthelyi, valamint a hajdúsági Rádió 1 szolgáltatóinak kérelmére a testület engedélyezte, hogy a hálózatba kapcsolódó médiaszolgáltatások a napi 4 óra 40 perces saját műsoridő eloszlását egységesen módosítsák, így június elsejétől az ebből az időtartamból eddig 10 és 12 óra közé eső helyi tartalmakat majd 12 és 14 óra között teszik közzé – írta az NMHH.