Az elnök elmondta, általános és középiskolások, valamint a felsőoktatásban résztvevők is pályázhatnak a pénzügyi tudatosságot középpontba állító kezdeményezésre. A Kincstár legfontosabb célja, hogy a videók elkészítésén keresztül segítse elő a pénzügyi tudatosság kialakítását a fiatalok körében, ezáltal játékos és kreatív formában nyílik lehetőség az ismeretek megszerzésére.

A pénzügyi tudatosság – Borbély László András szerint – nem a takarékoskodással egyenlő, inkább az adott jövedelem jó beosztásával. Az államkincstár két témakört határozott meg, ezek közül lehet választani, viszont eredményt majd korosztályok szerint hirdetnek. Az első téma, hogy miként lehet helyettesíteni a készpénzt, a második pedig, hogy mit lehet kezdeni a babakötvény megtakarítással.

Az első helyezett egy 150 ezer, a második 100 ezer, míg a harmadik 50 ezer forintnyi vásárlási utalványt vihet haza mind a három korcsoportban – tette hozzá.