A konzorcium 2016-ban nyert támogatást a kutatás-fejlesztési projektre, amelynek eredményeként az autóipar, a gépipar és más felhasználói piacok számára fejlesztettek korszerű hengerelt alumínium termékeket és gyártástechnológiákat.
 
Az együttműködő partnerek továbbfejlesztették az alumínium ötvözetek, segédanyagok és termékek előállítási, hengerlési és hőkezelési technológiai folyamatait, illetve az alumíniumipari termékek javításával a vállalat jobb minőséget, olcsóbb előállíthatóságot és kisebb környezeti terhelést ért el.
 
Jelezték, hogy a projekt révén tartós szakmai és tudományos együttműködés jött létre a vállalati és egyetemi szféra között, a cég birtokában lévő kutatási technológiák honosításra kerülnek a felsőoktatásban, amely nagymértékben hozzájárul a több tudományágat érintő hazai alumíniumipari kutatóbázis létrejöttéhez.
 
A nyilvános cégadatok szerint az Arconic-Köfém Kft. 2017-es nettó árbevétele megközelítette a 228 milliárd forintot, adózott eredménye 35,615 milliárd forint volt. Tavalyelőtt nettó árbevételük közel 248 milliárd forintra nőtt, miközben adózott eredményük 31,726 milliárd forintra csökkent. A társaság 2018-ban átlagosan 2059 főt foglalkoztatott.