Lehet jelentkezni a külképviseleti voksolásra Dunaújvárosban
Mától lehet benyújtani a februári, dunaújvárosi időközi országgyűlési választással kapcsolatos átjelentkezési és külképviseleti névjegyzékbe vételi kérelmeket, erre a Nemzeti Választási Iroda (NVI)...
Érkezik a nagyszülői gyed
Megszavazta az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a nagyszülői gyed januári bevezetését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért...
Juh, kecskehús és tejtermékek fogyasztását ösztönző kampányt indít a kormány
Juh- és kecskehús, valamint tejtermékek fogyasztását ösztönző kampányt indít a kormány, amelynek célja, hogy az erősen exportorientált ágazat termékei utat találjanak a magyar fogyasztókhoz is - mondta szerdán...
Időközi választás Dunaújvárosban - Ma kezdik nyomtatni az értesítőket
Ma kezdi meg az értesítők gyártását az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. a február 16-ai dunaújvárosi időközi országgyűlési képviselő-választásra.
Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás
Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és...
Új korszakba lépett a postai szolgáltatás
Az elektronikus kézbesítő rendszer bevezetése új korszakot jelent a postai szolgáltatások körében -...
Január 7-éig használhatók a decemberi helyközi bérletek
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése nyomán a 2019 decemberére szóló dolgozó- és tanuló...
Teltház lesz karácsonykor a szállodákban
Teltház lesz karácsonykor a szállodákban, a forgalom a tavalyinál 8-10 százalékkal magasabb lehet - mondta a...
Egymilliárdos bírságot szabott ki a Facebookra a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a Facebookra – ez az eddigi legnagyobb összegű, fogyasztóvédelmi ügyben kiszabott bírság a versenyhivatal történetében.
Meghirdették az idei Magyar innovációs nagydíj pályázatot
Meghirdették a 28. Magyar innovációs nagydíj pályázatot.
Még érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást
Még decemberben is érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást, így a járvány kezdetéig biztosan van...
Január közepéig lehet jelentkezni a kárpát-medencei Hungarikum vetélkedőre
Január közepéig jelentkezhetnek a Kárpát-medencei általános iskolák 7. és 8. osztályos, valamint a...
Áder János: Sorsdöntő évek előtt állunk
Soha nem állt olyan sorsdöntő húsz-harminc év előttünk, mint ami ránk, különösen a mai fiatalokra vár. Ezek...
Újabb fejlesztések várhatóak a Magyar Postánál
Újabb fejlesztések várhatók a Magyar Postánál - mondta a szervezet szóvivője.
Elkezdődött a 130. országos énekesmadár-etetési szezon
Elkezdődött az énekesmadár-etetési időszak fő szezonja, amely hazánkban az első őszi fagyok beköszöntétől...
Ismét nyári mélypontján az ingatlanpiac a Duna House elemzése szerint
Az erősebb őszi hónapok után nyári mélypontjára esett az ingatlanpiac, az idén novemberben országosan 10 945...
Kevesen kötnek biztosítást a lakástörlesztésükre
A lakáshitel-szerződések töredékéhez kötnek a kölcsönfelvevők a tartozást tragédia esetén átvállaló...
Kissé mérséklődik a hideg a hétvégén
Jellemzően borult, párás idő lesz a hétvégén. Kissé mérséklődik a hideg, ahol naposabb lesz az idő, ott...
Eltűnt Szilágyi Sándor Tibor
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Középosztálybeli gyerekek is kerülnek emberkereskedők csapdájába
Középosztálybeli családok gyermekei is bekerülnek az emberkereskedelmi hálózatok csapdájába, tehát...
Bérletet is lehet vásárolni a MÁV mobilalkalmazás segítségével
A menetjegyek mellett már bérletet is lehet váltani a MÁV-applikáción keresztül: az új funkció kezdetben az...
Évente 10-12 milliárd forintot tesz ki a belföldi fenyőfaforgalom
Magyarországon évente 2-2,2 millió vágott fenyőt, mintegy tízezer cserepes fenyőt és 200 ezer műfenyőt...
Év végéig lehet fizetni a régi tízezer forintosokkal
Már csak 2019. december 31-ig lehet a készpénzes vásárlásoknál a régi 10 000 forintos bankjegyekkel fizetni,...
Vers- és esszéíró pályázatot hirdetnek fiataloknak
Vers- és esszéíró pályázatot hirdet 16-25 éves fiatalok részére Elcsendesülés címmel, a költészet napja tiszteletére a Vértes Agorája és az Új Forrás folyóirat
Megelőzésre nyert el támogatást hatvannégy praxisközösség
Prevenciós tevékenységekre nyert el támogatást hatvannégy praxisközösség a Három generációval az...
Ismét lehet pályázni az ország legszebb betleheme címre
Ismét kiírta a Magyarország legszebb betleheme elnevezésű pályázatát a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)...
Ifjúsági koncertsorozat indul a Lázár Ervin Program keretében
Az iskolai tantervet egészíti ki az idén elindult Lázár Ervin Program, amely valamennyi általános iskolás diák...
Továbbjutott a Dunaújváros
A Dunaújváros bejutott a legjobb nyolc közé a női vízilabda Euroligában, miután a selejtező második körének...
Együttműködés keretében segíti az OTP Bank a megyei jogú városok fejlesztését
Partnerségi megállapodást kötött a Megyei Jogú Városok Szövetsége és az OTP Bank. A hitelintézet az együttműködés keretében egyebek mellett forrást biztosít a 23 érintett település Modern Városok Program keretében megvalósuló, hitelezhetőnek ítélt beruházásaihoz, ha erre az uniós és állami támogatások mellett szükség van.
Minőségi bérrendszert kívánnak bevezetni a szakképzésben
Minőségi bérrendszert, feladatfinanszírozást kívánnak bevezetni a szakképzésben, a béremelésre a kormány 35...
Mától kezdődik a Katolikus Karitász egyhetes szolidaritási akciója
Vasárnap kezdődik a Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű, egyhetes szolidaritási...
Vasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-as úthasználati jogosultságok
A jövő évre érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok vasárnaptól vásárolhatók meg, az...
Csaknem automatikus lesz a születési és a jogosítványszerzési ügyintézés
Szinte automatikussá válik a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint...
Advent a várakozás, a lelki felkészülés időszaka
Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. A keresztények jócselekedetekkel, bűnbánattal, elcsendesedve készülnek Jézus születésének ünnepére - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.
Több közösségi rádió részesült támogatásban
Huszonhét közösségi, kisközösségi és kereskedelmi rádió részesül összesen 76 millió forint támogatásban...
Fényvisszaverő mellényeket és villogókat oszt a rendőrség pénteken
Fényvisszaverő mellényeket, karpántokat és villogókat oszt a rendőrség pénteken, a Látni és látszani...
Lehűlés várható a hétvégén
Lehűlés várható a hétvégén. Vasárnap, december első napján néhol akár mínusz 8 Celsius-fokig is lehűlhet...
A vízhálózat téliesítésére figyelmeztetnek
Az előrejelzések szerint a jövő héten megérkezik a téli hideg, emiatt szükséges a vízmérők, valamint a...
Felkészültek az ünnepi keresletre a halárusok
Már most karácsonyi kínálattal várják a halárusok a vásárlókat, év közben pedig a megszokottnál sokkal nagyobb keresletet is ki tudnának elégíteni - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szóvivője.
Ingyenes felvételi felkészítő program indul
Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások...
Kiemelten ellenőrzi a webáruházakat a fogyasztóvédelem
Idén is kiemelten ellenőrzi a webáruházakat a fogyasztóvédelmi hatóság és az Innovációs és Technológiai...
Eltűnt Nárai Alexa, keresik
​A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Csaknem minden előfizető számára elérhető lesz az egy gigabites sávszélesség
Minden közintézmény és a háztartások több mint háromnegyede számára elérhető lesz 2025 végére az egy...
Már lehet pályázni az új gyakornoki programra
Már beadhatók a támogatási kérelmek az Új gyakornoki program című pályázati felhívásra - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
A járművek téli felkészítésére hívja fel a figyelmet az ITM
Tájékoztató füzettel hívja fel a figyelmet a járművek téli felkészítésére az Innovációs és Technológiai...
Akkor is el lehet állni az online vásárlástól, ha nem tetszik a termék
Abban az esetben is el lehet állni egy online vásárlástól, ha nem tetszik a termék – mondta Böröcz Helga...
Kampányt indít az ORFK a kapcsolati erőszak megelőzéséért
A kapcsolati erőszak megelőzéséért kampányt indít az Országos Rendőr-főkapitányság az Országos...
Csaknem tízmilliárd forint támogatást kaptak alapkutatási projektek
Több mint 270 kutató, kutatócsoport csaknem 10 milliárd forint támogatást kapott a Nemzeti Kutatási,...
Elindult a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram
Már jelentkezhetnek a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramra azok a fiatalok, akik a világ legjobb egyetemeire szeretnének felvételizni - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Otthonhoz jutást segítheti az újabb gazdaságvédelmi lépés
A Gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontja vált érvényessé, január elsejétől áfa-visszatérítési...
Felhajthatja az agglomerációs telekárakat egy új illetéktervezet
Az elmúlt évek óriási, a fővárost és a megyeszékhelyeket különösen érintő ingatlanár-emelkedése...
Jelentős támogatás a diabétesszel élő gyermekek és családjaik számára
Jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik a kormány új...
Indul a fotópályázat közönségszavazása
Elindult a magyar kormány által meghirdetett Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása, melynek...
Ennyibe kerülnek a legolcsóbb új lakások
Budapesten belül a XVIII. és XXIII. kerületben vannak 500 ezer forintnál alacsonyabb négyzetméteráron megvehető új lakások, a legdrágábbak pedig a budai kerületek. A megyeszékhelyek közül Nyíregyházán, Szekszárdon, Miskolcon a legolcsóbbak az új lakások, a négyzetméteráruk átlagosan 339-421 ezer forintnál jár.
Több támogatás az iskolák fejlesztésére, a pedagógusok bérére
Jelentősen javult a pedagógusok anyagi megbecsültsége 2010 óta, a bérek átlagosan 50 százalékkal nőttek, és...
Folyamatosan növelni kell a hulladékok újrahasznosításának mértékét
Az uniós irányelveknek megfelelően folyamatosan növelni kell a településeken keletkező hulladék...
Technológiai támogatásra pályázhatnak kkv-k
A mikro-, kis- és középvállalkozások csütörtöktől adhatják be a támogatási kérelmeiket technológiai...
Mindenki kaphat segítséget a dohányzásról leszokáshoz
A leszokásban az akarat a legfontosabb, ezért szakszerű segítséggel meg kell erősíteni és támogatni kell a...
Tavaszra elkészülhet a gyermekvédelmi stratégia
Várhatóan tavaszra elkészíti a kormány a gyermekvédelmi stratégiát – mondta az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy, a gyermekjogi világnap alkalmából tartott budapesti rendezvényen.
Péntektől várja az adományokat karácsonyra a Magyar Élelmiszerbank
Három napon keresztül, péntektől vasárnapig várja a lakosság élelmiszeradományait országszerte mintegy 120...
Eltűnt fiatal lányt keresnek
​A dunaújvárosi rendőrök keresik a 15 éves Verécze Barbarát.
Öt év börtön járhat fenyegető üzenetekért és videókért
Emberölés előkészületének minősül a gyilkossági szándék közzététele: akár ötévi szabadságvesztés is...
A baromfi- és húsmarha-támogatások javítják az agrárium teljesítményét
A baromfi ágazat és a húsmarha támogatási keretösszegének emelése amellett, hogy a gazdálkodók számára...
Ittasan okozott balesetet egy férfi Dunaújvárosban
​Két autónak is nekiütközött, és vezetői engedéllyel sem rendelkezett a sofőr.
Összesen 410 akcióval hívják fel a figyelmet országszerte a hulladék csökkentésére
Csaknem duplájára nőtt – a tavalyi 226-ról idén 410-re – az Európai Hulladékcsökkentési...
Program indul a gyermekvédelem és a vendéglátás összekötésére
Mosolyt fakaszt néven országos program indul a gyermekvédelem rendszerében lévő fiatalok és a vendéglátás...
Prostitúcióra kényszerített egy nőt egy enyingi férfi és három társa
Prostitúcióra kényszerített egy dunaújvárosi nőt egy 37 éves enyingi férfi és három társa...
Jónak lenni jó! - Idén a koraszülöttek mentését támogatja a műsor
Idén a koraszülöttek mentését támogatja a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű műsora, amelynek...
Meghosszabbították az Országos Vállalkozói Mentorprogram jelentkezési határidejét
A nagy érdeklődésre való tekintettel november 30-ig meghosszabbította az Országos Vállalkozói Mentorprogram jelentkezési határidejét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - tudta meg pénteki száma szerint a Magyar Hírlap Balla Gergelytől, a program projektvezetőjétől.
Folytatódnak a gazdaságösztönző adóintézkedések
Az egységes tb-járulékrendszer kialakítása korszakos jelentőségűnek nevezhető, mert garantálja a...
Segíti az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket és szüleiket a kormány
Több új intézkedéssel is segíti a kormány az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeknek és őket gondozó...
Soha nem látott mértékben újult meg a magyar egészségügy
Soha nem látott mértékben újult meg a magyar egészségügy és ez a jövőben is folytatódni fog - mondta az...
A járművek téli felkészültségét ellenőrzik a jövő héten
A téli átállással kapcsolatos fokozott ellenőrzést végeznek az autópályákon és a főutakon november 19. és...
Milliárdokat költenek játékokra a magyarok karácsonykor
A Regio Játék becslése szerint az éves magyar játékpiaci forgalom elérheti az 50 milliárd forintot, melynek csaknem fele a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik - közölte a cég.
Marad az ilyenkor szokásosnál melegebb idő
Marad az ilyenkor szokásosnál melegebb idő, helyenként 20 fokig is melegedhet a levegő a hétvégén - derül ki...
Egy hét maradt a csoportos társasági adózás választására
November 20-ig jelentkezhetnek be a csoportos társasági adózásra az adóhatóságnál azok a társaságok, amelyek...
Csaknem nyolcmillió tonna az idei kukoricatermés
Az országban a legnagyobb területen termesztett őszi betakarítású szántóföldi növény, a kukorica az idén...
Országszerte új volánbuszokkal utazhatunk
Több mint 20 milliárd forint értékben 352 új autóbusz megvásárlásáról kötött szerződést a Volánbusz...
Nő a szociális intézmények támogatása
Jövőre átlagosan 36 százalékkal emelkedik az önkormányzati, civil és egyházi fenntartású szociális intézmények normatív támogatása - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Csalók élnek vissza a Tesco nevével
Csalók élnek vissza a Tesco nevével, ismeretlenek hamis nyereményjátékot hirdetve próbálnak adatokat...
Újabb támogatás a munkahelyteremtésekre
Mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forint támogatást nyert el a kis- és középvállalkozások...
Fokozott vasúti ellenőrzést tartanak a rendőrök szerdától
Szerda reggeltől csütörtök reggelig fokozott vasúti ellenőrzést tartanak a rendőrök - közölte a rendőrség...
Eredményesek az építőipart támogató intézkedések
A legfrissebb adatok alapján elmondható, hogy eredményesek az építőipart támogató intézkedések. A kormány...
Startol a kkv-k épületenergetikai fejlesztéseit támogató pályázat
A mikro-, kis- és középvállalkozások hétfőtől adhatják be a támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Érkezik a nyugdíjprémium
Minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap nyugdíjprémiumot, amelyet a novemberi ellátással...
Változékony, enyhe lesz az időjárás a héten
A jövő héten is változékony lesz az időjárás, többször várható eső. Ezzel együtt marad az enyhe idő, a...
Az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek az uniós pénzügyminiszterek
Az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek ismét az Európai Unió pénzügyminisztereinek...
Újabb pályázatokat várnak családbarát szülészetek kialakítására
Újabb pályázatokat várnak családbarát szülészetek kialakítására; a második körben 3,4 milliárd forintra...
November 29-től várja az adományozókat a Mikulásgyár
Az idén is a Millenáris Parkban nyitja meg kapuit a Mikulásgyár központi helyszíne, ahol november 29-től december 21-ig várják a rászorulók számára felajánlott tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szert, jó minőségű ruhát, játékot, könyvet, édességet – hangzott el a jótékonysági akció sajtótájékoztatóján.
Érdemes most beadatni az influenza elleni védőoltást
December végén, január elején érhet Magyarországra az influenzajárvány, ezért érdemes most beadatni a...
Újra lehet pályázni az ingyenes InterRail-bérletekre
Megnyílt az ingyenes InterRail-bérletprogram legújabb pályázati fordulója, amelynek keretében több ezer...
Több mint 250 ezer betöltetlen állás van Magyarországon
A magyar gazdaság egyre erősödő problémája a munkaerőhiány, több mint 250 ezer álláshely áll...
Két év alatt megújul az ingatlan-nyilvántartás rendszere
Megújul és digitális alapú lesz az ingatlan-nyilvántartás rendszere, a cél az, hogy két év múlva akár órák...
Újabb 964 kistelepülési fejlesztés kezdődik meg a Magyar falu program keretében
Újabb 964 kistelepülési fejlesztés indul a Magyar falu program keretében – tájékoztatta a Miniszterelnökség szerdán az MTI-t.
A hétvégén is jellemzően borús lesz az idő
A hétvégén is jellemzően borús lesz az idő, vasárnap többfelé várható eső is. A hőmérsékletben nagy lesz...
Ékszereket lopott
​A lopás elkövetőjét a Fejér megyei rendőrök még aznap, otthonában elfogták.
Több tíz milliárdos kártól védte meg az országot a jégkárméséklő-rendszer
A talajgenerátoros jégkármérséklő-rendszer működtetése miatt 1 milliárd forinttal csökkentek a...
Hamarosan indul a jelentkezés a külföldi nyelvi kurzusokra
Februártól jelentkezhetnek a 9. és 11. osztályos diákok a külföldi nyári nyelvi kurzusra - közölte Bartos...
A kötelező nyelvvizsga követelménye kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelménye kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtja be a kormánynak - jelentette be a tárca parlamenti államtitkára Hajdúszoboszlón, a XXI. Országos Közoktatási Szakértői...
A kormány jelentős forrásokat fordít a tanyákon lakók életminőségének javítására
Költségvetési forrásokból, illetve uniós támogatásból jelentős összeget fordít a kormány a tanyákon...
Hamarosan a patikákban az influenza elleni oltóanyag
A jövő hét végén már a patikákban lesz az influenza elleni oltóanyag, a rizikócsoportba tartozók és a 60 év...
Laptopot lopott, lebukott
Pár órán belül elfogták az elkövetőt.
Indul az Agrárminisztérium Országfásítási Programja
Elindul az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok...
A betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt a kormány
A kormány a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt, ezért az egészségügyi fejlesztések egyik irányvonala az alapellátás javítása – mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn az M1 csatornán.  
Dunaújváros: három meccs, három győzelem
Harmadik fellépésén harmadik győzelmét aratta a Dunaújváros a női vízilabda Euroliga első...
Keresik az év fiatal vállalkozóját
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) 11. alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói...
Nőtt az ivóvízhálózat hossza
Nőtt az ivóvízhálózat hossza tavaly, a települések kétharmada csatornázott, és csaknem teljesen...
Jobb lesz a szakképzés, ösztöndíjakat kapnak a tanulók
A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola, az...
A kormány célja, hogy Magyarország a térség vezető turisztikai központjává váljon
A magyar turizmus az elmúlt években szintet lépett. A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a térség vezető turisztikai célpontjává váljon – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
Ingyenes wifi-pontokat létesíthet 142 magyar település
Újabb 1780 európai, és köztük 142 magyarországi település létesíthet ingyenes vezeték nélküli...
Továbbra is a készpénz bűvöletében élnek a magyarok
Most már harmadik éve, trendszerűen csökken az OTP Öngondoskodási Index értéke. Ennek számos oka van, amelyek...
Hosszabb nyitvatartással várják az emlékezőket a temetők
Országszerte sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére és felkeresik a temetőkben...
Ingyenes koncert és előadás a Fiumei úti sírkertben halottak napján
Szvorák Katalin népdalénekes ingyenes koncertje mellett a Halottak napi szokások a nagyvilágban című előadást...
Változik a közösségi közlekedés menetrendje a fővárosban
Változik a közösségi közlekedés Budapesten a kegyeleti ünnepekkor, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nagyobb budapesti temetők felé rendkívüli járatokat indít.
Loptak, raboltak, lebuktak
Egy napon belül azonosították és elfogták a dunaújvárosi nyomozók az elkövetőket.
Sok a krizantém a piacokon, jelentős áremelkedés nem várható
Kedvezett a meleg időjárás a krizantém termesztésének idén, így a halottak napi virágforgalom túlnyomó...
Változik a vonatok menetrendje a hét végén
Változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvége miatt: csütörtökön a pénteki, november 1-jén a szombati,...
Eltűnt Kaszala Alexandra, keresik
​A dunaújvárosi rendőrök keresik a 17 éves fiatalt.
Lejár a banki adategyeztetés határideje csütörtökön
Az adategyeztetés végső határideje csütörtökön lejár, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.
Újabb településeken indulnak gyermekétkeztetést szolgáló konyhafejlesztések
Újabb 68 településen kezdődhetnek a gyermekétkeztetés feltételeit javító konyhafejlesztések összesen...
Több árvízre kell számítani Magyarországon
A klímaváltozás miatt gyorsul a víz körforgása, ezért - hosszú távon - több árvízre kell számítani...
Több mint hetven gyár nyitja meg kapuit a Modern gyárak éjszakáján
Országszerte több mint 70 gyár nyitja meg kapuit a Modern gyárak éjszakáján, november 15-én – mondta a...
Mit tartalmaz az új személyi igazolvány?
Már az igénylő személyi azonosítóját (korábbi elnevezéssel személyi számát) és a lakcímét is rögzítik...
Több árvízre kell számítani Magyarországon
A klímaváltozás miatt gyorsul a víz körforgása, ezért – hosszú távon – több árvízre kell számítani Magyarországon - mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára hétfőn az M1 csatornán.
Az egyetemisták állnak az idei Száraz november középpontjában
Idén az egyetemisták állnak a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítását célzó Száraz november...
Halottak napja - A katasztrófavédelem a tűzesetek megelőzésére figyelmeztet
Október végén és november elején ügyelni kell a tűzesetek megelőzésére a lakásokban és a temetőkben...
Számos ösztöndíj-lehetőség segíti a hallgatókat
Számos ösztöndíj-lehetőség segíti a felsőoktatási hallgatókat abban, hogy minél inkább a tanulmányaikra...
Hétfőn drasztikus hidegfront érkezik
Drasztikus hidegfront érkezik hétfőn, amely keddre lehűlést és várhatóan országos csapadékot is hoz, de a...
Már csak pár napig lehet fizetni a régi 500 forintos bankjegyekkel
Már csak egy hétig, azaz 2019. október 31-ig használhatók a régi 500 forintos bankjegyek készpénzes vásárlásnál, november 1-től az idén februárban megjelent, megújított 500 forintos címlettel lehet fizetni - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
Novemberben érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés
Novemberben érkezik a minden eddiginél magasabb összegű nyugdíjprémium és az egyszeri nyugdíjkiegészítés,...
Ismét próbára tehetik pénzügyi tudásukat a diákok
Már elindult az első, online fordulója a Nagy Diák Pénzügyes Tesztnek, amellyel jövő év február 16-ig bárki...
A fővárosi és 33 vidéki helyszín csatlakozott idén a Szabadulószobák Éjszakájához
Idén 33 fővárosi és vidéki helyszín csatlakozott a Szabadulószobák Éjszakájához, amelyet pénteken tartanak...
Még mindig több mint egymillió gépjárművet érint
Még most is több mint egymillió gépjárműnek esik január elsejére a kötelező...
Így spórolható meg az adóbírság fele
Az adóellenőrzésekben megállapított adóbírság felét törölheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ha az adózó a megállapított adókülönbözetet nem vitatja, azt határidőre befizeti, és lemond a fellebbezés jogáról.
Felbolydult idén a garázspiac
Változás állt be a garázspiacon: Budapesten továbbra is egyre többen vásárolnának eladó garázst, ugyanakkor...
Az őszi szünetben is biztosított az ingyenes gyermekétkeztetés a rászoruló diákoknak
A őszi szünetben - ahogyan az összes iskolai szünetben - is biztosítja a kormány az ingyenes gyermekétkeztetést...
Országszerte zajlanak a nemzeti ünnep eseményei
Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az...
A gyermekek internetes kiszolgáltatottsága ellen jött létre együttműködés
Közösen lép fel a gyermekek internetes kiszolgáltatottsága ellen a Belügyminisztérium, az Országos...
A környezettudatosság lesz az idei Európai Hulladékcsökkentési Hét központi témája
Egész Európában, így Magyarországon is november 16-24. között rendezik az Európai Hulladékcsökkentési Hét című eseménysorozatot, amelynek a környezettudatos szemléletformálás lesz a központi témája – közölte a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ).
A jövő évi költségvetésben 14 milliárd forint áll rendelkezésre az ingyenes tankönyvekre
A jövő évi költségvetésben 14 milliárd forint áll rendelkezésre az ingyenes tankönyvekre, ezért fontos, hogy...
Már lehet jelentkezni a Modern gyárak éjszakájára
Harmadik alkalommal rendezi meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Modern gyárak éjszakáját 2019....
Meghosszabbították a kerékpárosbarát pályázat határidejét
Meghosszabbított határidőig, november 7-én 12 óráig várja a jelentkezéseket az Innovációs és Technológiai...
Halálos vasúti baleset történt
 Egy 45 éves baracsi férfi vesztette életét a nagyvenyimi vasúti kereszteződésben.
A legtöbb forrást a családokra, a Magyar falu programra és gazdaságra fordítják
A következő években a legtöbb forrást a gyermeket nevelő családokra, a Magyar falu programra és gazdaságösztönzésre fordítjuk - mondta el Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
Bölcsődetervezési ötletpályázatot hirdet a kormány
Építészeti ötletpályázatot hirdet bölcsődék tervezésére a Lechner Tudásközpont az Emberi Erőforrások...
Vasárnap hajnalban szünetel az útdíjfizetési rendszer
Informatikai fejlesztés miatt vasárnap hajnalban 1 órától 5 óráig az útdíjfizetési rendszerben nem lehet...
Családi programokkal várnak mindenkit a nemzeti ünnepen
Elfogadta a biztosítási tervet az október 23-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív...
Elkezdődött az egységes kérelmek adategyeztetése
A Magyar Államkincstár (MÁK) október 14-én megkezdte a területalapú egységes kérelmek adategyeztetését, az...
A hétvégén is marad a jó idő
A hétvégén is marad a jó idő: sok napsütésre és 20-25 fokos melegre kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
November közepéig lehet pályázni a Mestervideó pályázatra
A Magyar Államkincstár (MÁK) pénzügyi ismeretek bővítésére meghirdetett Mestervideó pályázatára november...
Agilisabb fogyasztóvédelem kell a pénzügyi fogyasztóvédelemben
A pénzügyi fogyasztóvédelem erősítésére agilisabb szervezetet, kevesebb egyeztetést, több és gyorsabb...
Magyarország 365 - Péntekig lehet nevezni a fotópályázatra
Péntek éjfélig várják a képeket a magyar kormány által elindított Magyarország 365 fotópályázatra; az...
Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisa
Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisa tovább bővül: jövő január 1-jéig minden...
2019. december 13. péntek, Luca és Otília napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg