A lap szerdai számában megjelent interjúban Bodó Sándor kiemelte: a kormány a koronavírus okozta járványhelyzetet egyértelműen sikeresen kezelte. A gazdaságot újraindítottuk, a foglalkoztatottak száma minden rekordot megdöntött a legfrissebb adatok szerint - tette hozzá.
 
Az államtitkár közölte, a gazdaságvédelmi intézkedések elérték a kívánt hatást, közel kétmillió embernek segítettek a nehezebb időkben, illetve több támogatás még most is elérhető. Csak a bértámogatások félmillió munkahelyet védtek meg vagy teremtettek újjá közvetlenül. A beruházási, munkahelylétesítési támogatások folyamatosak, hiszen a kormány célja, hogy mindenkinek legyen munkája Magyarországon - mondta.
 
Bodó Sándor közölte, a hazai elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottaké 4 millió 450 ezer fölé emelkedett. A munkanélküliség a járvány előtti szintre szorult vissza, a tavaly júniusi mélypont óta mintegy 120 ezerrel csökkent az álláskeresők száma.
 
Az intézkedések sora folytatódik, a jelenleg is futó Vállalkozások munkaerő-támogatása program már több mint 20 ezer regisztrált álláskeresőt juttatott vissza a munkaerőpiacra. Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatására pedig már csaknem 75 ezer igénylést nyújtottak be - mondta, majd megjegyezte: a kormány gazdaságpolitikája újra beigazolódott, miközben a baloldal folyamatosan támadja azt.
 
Az államtitkár rámutatott, Magyarország továbbra is a gazdasági növekedés pályáján halad. A gazdaság újraindítása pedig a bérek további emelkedését is garantálja.
 
A bérek növekedése 2010 óta folyamatos, azóta több mint duplájára emelkedett a minimálbér és a szakmunkás bérminimum - közölte Bodó Sándor.