A járvány előtt még csak minden tizenhetedik belföldi utas vásárolt a MÁV-applikációban, július végén viszont már minden nyolcadik. A nemzetközi jegyek 16,5 százalékát értékesítették az alkalmazáson keresztül. Hozzátették, hogy az internetes jegyeladás a Nyugati pályaudvar és Vác közötti szakaszra a legnépszerűbb, de a Keleti pályaudvar és Gödöllő közötti utazásra, valamint a székesfehérvári vonalra is sokan váltottak jegyet.
 
A 750 ezredik regisztráló 50 ezer forintos, menetjegyekre beváltható utalványt kapott a MÁV-Start vezérigazgatójától. Kerékgyártó József a közlemény szerint üdvözölte, hogy az online felületek egyre népszerűbbek, és a fejlesztések folytatását ígérte, amelyhez az utasok visszajelzéseire is számít.
 
A MÁV-applikációt 2018 májusában vezették be, és folyamatos fejlesztést követően közös platformra került az Elvira jegyvásárlási rendszerrel. A két alkalmazás részesedése a jegy- és bérleteladásokban több mint 25 százalék.