A vádirat szerint a vádlottak közül négyen tavaly november 28-án egy nagylóki vendéglátóhelyen leitatták az áldozatot. Ezután egyikük a pultostól szigetelőszalagot vásárolt és két társával a terasz egyik székén elalvó férfira egy másik széket borított, majd mindkettőhöz hozzákötözte. Negyedik társuk a történtekről felvételt készített. A később érkező négy vádlott közül hárman szintén fényképet készítettek a sértettről, majd a zárás után valamennyien távoztak, magára hagyva a megkötözött férfit.

A mozgásában korlátozott áldozat éjszaka megpróbált kiszabadulni, de a székekkel együtt felborult és hajnalban a terasz padlóján kihűlés miatt meghalt.

A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés, valamint segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt emelt vádat a tettesek ellen. Négy emberre fegyházbüntetés, kettőre felfüggesztett börtönbüntetés, két másikra pedig felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetése kiszabását kérték.